Tegnapelőtt nagyimnál aludtam, így elég sokat tudtam vele is és a netes barátaimmal beszélgetni... és eleget tudtam a tegnap este miatt aggódni. Alexékkal megbeszéltük, hogy megyünk a Metálba bulizni. Először nagyon-nagyon örültem, aztán kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, amikor mondta, hogy Bálint is jön... Ennek annyi a különösebb oka, hogy rám mozdult a múltkor, én pedig szégyenszemre hagytam, hogy megcsókoljon>> Kezdem érezni, hogy kár volt. Nagyon kár volt. Megmondtam neki ugyan utána, hogy ezt inkább ne... persze, hogy én vagyok a köcsög, először beszédítem a fejét, aztán kiadom az útját, na de na...>> nem vagyok képes iránta érezni akármit is... tudom, gáz. Meg úgy igazából van más oka is, amit aki tud-tud, aki nem-nem. Mindegy, végülis tartottam tőle, hogy nyomulni fog, de egyébként teljesen bizakodóan néztem az este elé. Előtte ugye még elmentem Alexékhoz, shisháztunk, meg Jutka csinált nekünk HotDog-ot, mielőtt elindultunk, mondván hogy ivás előtt jó, ha van a gyomrunkban valami xD Megettük (számomra életmentő volt, mert már kopogott a szemem>>) Majd lassacskán elindultunk~ Útközben Marciék rémisztgettek, hogy bevisznek egy sikátorba és megerőszakolnak, basszameg, én meg az orromig nem láttam xDxD Gondolhatjátok, hogy rohadt félszegen lépkedtem tovább xD Aztán megkönnyebbültem, amikor megláttam a sok autót a hely előtt, majd bementünk, bemutatkoztam a tulajnak, és odamentünk a színpadhoz.
Bálint basszerozott, próbált velem flörtölni, én meg inkább elfordítottam a fejemet, vagy próbáltam jó képet vágni a dologhoz, nehogy elcsesszem a kedvét... aztán olyan negyed 10 felé kimentünk levegőzni. Elszívtunk vagy két szál cigit (basszameg hónapok alatt nem cigiztem ennyit, és nem is fogok>>), és megbeszéltük, hogy akkor banda. Bálint bőgőzik, Marci énekel, Alex dobol, én gitározok, és még behívjuk Ayut ritmusgitárosnak:D Remélem jó banda lesz és tényleg fogjuk bírni a dolgokat... nem úgy, mint a No.[666]-tal... jó banda vagyunk, de hiába léptem vissza, kezdünk szétesni... ha csak egy van közöttünk, aki kihúz, az már nagy baj, és nálunk még mindig Reiko csinálja a bajt. Mindegy, nem ez a lényeg. Nemsokára Bálint is kijött hozzánk, leült mellém, aztán mikor Marci meg Alex bementek italért, próbálkozni kezdett, elhárítottam... de így se volt túl jó>>
Aztán Marcival elkezdtünk GazettEkoncertet nézni xD 13Stairs[-]1, Dim Scene... meg hallgatta a számaikat... de szerintem őnála a GazettE a Filth In The Beautyval is nagyot tarolt xD Mindegy... visszamentünk, amikor kijöttek azok, akiknek a helyét el akartuk foglalni, leültünk oda... Marci megkérdezte, hogy zavar-e Bálint... elmondtam neki, hogy igen, meg az okát is... erre ő beszélt vele. Utána már picit visszafogta magát.. ő... picit. Nekem ugye negyed 12re haza kellett érni, így korábban indultunk, mint akartunk.. Marcival előre mentünk, mert Alexék még ittak valamit, mondtuk, hogy majd érjenek utol. Beszélgettünk még erről... Marci megígérte, hogy segít nekem... tehát úgy jó volt... meg mondta, hogy az életével játszik, úgy nézzek rá xD Majd legközelebb állok neki egy kört.xD Meg majd még valamit nézek neki a születésnapjára... csak nem tudom, mit xD Kitalálom~ Na mindegy, végül Alexék utolértek, Bálint rögtön letámadott minket, hogy smároltunk-e.... >> nem, meg egyébként is... mi köze lenne hozzá? Aztán jött a hungarista banda még utánunk, elénekelgettek ott xD Gondolhatjátok..xD Aztán búcsúzáskor ugye 3puszi... és kétlem, hogy tök véletlenül, de az egyik Bálintnak szájra-puszi volt... még ott is próbáltam jó képet vágni, de amikor megöleltem Alexet, Bálint meg kihasználva az alkalmat megfogta a seggemet, na ott fontolóra vettem, hogy velem együtt elbúcsúzik Bálinttól néhány fog is.>> mindegy, Marci a lépcsőházig kísért... lenyugtatott, mert ugye remegtem a dühtől mint az állat. Aztán annyiban maradtunk, hogy ma megbeszélem a Bálinttal a dolgokat, mert megyek Alexhoz. Oké.
És megyek is, csak át kéne öltöznöm meg elmenni tortáért. Valamivel meg kell ünnepelni Laci és a Deezel első helyezését:P
Na chu.:3
Nao~<3
Eh, behívtok ritmusgitárosnak? O_O
VálaszTörlésBE *:B*
VálaszTörlés