Dááááááááááááááááááááááááááááááááááááhh~*w*

Üdvözlet minden szegény szerencsétlen flótásnak, kik a blogomat járják, vagy csak épp idetévedtek!
Megmondom őszintén, nem vagyok nagy ember, se sztár, se világmegváltó hős, inkább az ellenkezője. Idióta, Ázsia- (legfőképp Japán- és Korea-) fanatikus, néha hiperaktív, amúgy bunkó és hisztis nőszemély lennék, így néha az írásaim érthetetlenek:D Nem baj, ha még ezek után is kezdved van olvasgatni, nem tartalak vissza~
Nao deshita.

2010. február 5., péntek

Szerdától~

Szerda (este)
Anyám hazajött, és mentünk a színházban, ahol megedzedték az idegeimet. Az átlag 6000 idegsejtem helyett minimum 15000 hullott el egy háromórás opera alatt. 3 óra tömény olasz opera, amiben a mérgezést is defibrilátorral akarták kikezelni xD Voltak ugyan ezek a vicces pillanatok, de nem voltam elragadtatva a darab tartalmától és a díszletektől. A színészek hangja viszont hihetetlenül jó volt. Az opera a világ egyik legnehezebb műfaja, kevés embernek adatik tehetség hozzá, de ennek a hat színésznek bőven adtak belőle. Nagyon stabilan énekelték ki a hangokat, nagyon ügyesen bántak az összes techinkával, és ne feledjétek: olaszul.
Három óra múlva vége lett a kínszenvedésnek, és elindultunk hazafelé. Csináltam néhány képet a főutcáról, csak úgy unalomból^^ Itt vannak:

Nekem tetszenek^^ Imádok fényképezni, az egyik legrégebbi hobbim, és mióta van rendes fényképezőgépem, rendszeresen űzöm is^^

Csütörtök
Nagyjából csendes egy napom volt, rengeteget beszéltem Mitsuval*.* Nagyon sok közös témánk van, az esetek nagy többségében egyezik a véleményünk egy csomó mindenről*.* Jajjjj szeretlek>.< <33333>.<>.< <33><... de végülis... amikor beállította, hasonló a Rukiéhoz, úgyhogy nincs problémaXD Olyan fél 5 körül hazaértünk, és - csodával határos módos - önszántamból nekiálltam mosogatni... És utána főztem... vagyis sütöttem. Lesütöttem a szalonnát jóóó borsos-fokhagymásan....>:D És ami még meghökkentőbb: 15 perc alatt pucoltam meg két kiló krumplit.:o Tök durva... és fél óra alatt megfőtt, és 5 perc volt, amíg kinyomtam a "túlméetes fokhagymanyomónkkal"... ami egyébként krumplinyomó xD meg ugye amíg megcsináltam a pürét... Gyerekek... én tudok valamit, erre rá kellett jönnöm XD Tudok főzni.XD De nem is akárhogy:o Na mindegy, aki tud az tud~ XD
Ja, és... most kérek egy hatalmas nagy gratulációt és tapsvihart, mert ma.... *dobpergés* LESZEDTÜK A KARÁCSONYFÁT! X"D Igen, egy hónappal vízkereszt után sikeült rászánnunk magunkat, hogy leszedjük a fátXD És most hirtelen nagy a szobám XD Tök furcsa XD
Aztán Mitsu felhívott*.* Én meg közben kerestem a két hónapja eltűntnek nyilvánított fekete ingemet XD Komolyan Mitsu, ha legközelebb nem találok valamit, felhívlak*.* Mert meglett>.<
Ja, és közben pakoltam az ágyamat XD Vigyázat, sokkoló képek következnek XD

Hátőm... ja xD Az első képen olyan volt, mint tudjátok, a jenga-torony... minél többet húzol ki alóla, annál ingatagabb lesz xD Na, és ezt nem próbáltam ki, mert betemetett volna az egészXD

És akkor most egy utolsó kép az én Egyetlen Drága Gyönyörű és Tökéletes dögömről, Szabó Jánosról...

Bár már van rajta egy "Uruha" felírat, és ZÖLD húrlába van XD De itt is szép volt.:D Fiatal korában XD

Majd még valamikor fényképezgetek, csak egyelőre nem volt még rá nagyon alkalmam^^

Szereteeeeeet<3333
Nao^_^

2 megjegyzés: