Ne haragudjatok.. nem fogok beszámolót írni... 1: kurva késő van, csöppen a szemem, 2: nem emlékszek semmire... egyáltalán semmire.. may annyira, hogy tegnapelőtt(pénteken) Papprinál aludtam, meg még aznap Ayuval megnéztük a Paranormal Activityt, aztán Kriszti és Ayumi feljöttek GazEkoncit nézni... meg hogy tegnap egész nap itt ültem meg főztem...
Hiányzik...
... az, hogy valaki törődjön velem... ténylegesen.... hogy valaki átöleljen, ha bajom van, nem pedig hogy jaj de mondd már el, mi a baj... gyűlölöm, ha faggatnak... gyűlölöm... nem azzal kéne törődni, hogy baszgassanak a problémáim felhozásával, hanem azzal, hogy megnyugodjak... nem sok mindenki tudja ezt...
... hogy valaki... célzott valaki átöleljen... szeressen... és valaki, akinek odaadhatom azt a hatalmas üres helyet a szívemben... bár már rég az övé... de úgy szeretném, ha ezt ő is tudná... ha tudná, hogy én szeretem... ha tudná, hogy mindent megtennék érte... de ez valahogy olyan.. lehetetlennek tűnik... nem vagyok neki több egy egyszerű barátnál... és ez rossz így... nagyon rossz...
... de nagyon... nagyon.... nagyon hiányzik a családom... mert messze érzem magamtól őket... anyu egy karnyújtásnyira van a másik szobában... de nem érem el... és ő se nyújtja ki a karját... apám ott baszott ki velem most, ahol a legjobban fáj... megnősült... igen... tegnap. és tegnapelőtt mondta el... úgy, hogy anyám közölte vele, hogy mindent tudunk (és így is volt), és hogy jól tenné, ha közölné velem a tényállást. Egyetlen apró információt kihagyott: lesz egy féltestvérem. Nevetséges... féltestvér... nekem olyan sincs... nekem nincs semilyen testvérem... lassan családom sem lesz... késő este járok haza a barátaimtól, mert nincs miért otthon lennem... anya dolgozik, nagyim az unokatestvéremnél van... na ez meg a másik... imádom, aranyos, édes kislány meg minden.... de azért ne haragudjanak, nem várhatják el tőlem, hogy rohanjak le minden nap... úgyis ott is láthatatlan vagyok, semmivel nem csinálhatok többet ott, mint itthon... ja bocs.. csesztetnek egy kicsit a jegyeim miatt, AZTÁN lehetek láthatatlan... és csodálkoznak, amikor idegesen húzok haza.... érthető, miért vagyok inkább a barátaimmal... nem akarok a figyelem központjában lenni egyáltalán, sőt utálom... viszont azért egy kis figyelem... csak egy tűhegynyi figyelem... annyira örülnék neki... vagy legalább egy kis kedvességnek.. de nem, mindig megkapom, hogy nem vagyok itthon, ha meg igen, akkor nem alszok, nem eszek, semmilyen házimunkát se csinálok meg... TANULOK drágáim. Mert rám fér. Nem elég, hogy magamnak kéne megfelelnem, anyámnak is, keresztapámnak is, apámnak is, a tanároknak is, de még a családban - legidősebb "gyerek"ként - én vagyok a példakép... rossz példát nem akarok mutatni azoknak a másodunokatestvéreimnek, akik most kezdik az iskolát... Dia nemrég született, de egyszer ő is elindul valamerre... én leszek az egyik, aki ott lesz előtte példaként... nem mindegy viszont, hogy milyen példaként... és ezek után mondjátok meg, drága egyetlen fent említett szeretteim... muszáj állandóan basztatni, amikor nincs elég bajom? köszönöm, kurvára köszönöm..
Jól van, kifakadtam emberek. Faszom kivan... jól kezdődik a mai nap is bassza meg.
Jóéjt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése