A tegnapi naptól újfajta életérzést tapasztalhattam meg. Megtapasztaltam, milyen nővérnek lenni, és megéreztem a helyzet súlyát, hogy na igen, kösd föl a gatyád, vagy elrettentő példa lesz belőled!
Igen, ugyanis megszületett hetedik szemem fénye/szívem csücske is, az immár kétnapos Zoé Yvette is a távoli Ausztriában. :) A Zoét én választottam neki, a Yvette pedig így, nem túl magyarosan írva és mondva egy különleges, nagyon szép névnek hangzik számomra. 52 centi, 3670 gramm pontosan (4 centivel és 900 grammal több, mint én voltam anno >w<), és csodálatosan gyönyörű egy kiscsaj :D
Nos, igen, ő lenne az, délutáni szieszta kellős közepén. Annyira gyönyörű, hogy arra szavak nincsenek ;; nekem van a legeslegszebb kishúgom a világon ;; <3 p="">
Ha már szemem fényeiről van szó, akkor ide tartozik a kisszívem, a négyéves unokatestvérem (akit testvéremként imádok), Diána is. Aki aznap, mikor Zoé született, egy csapat hat- és hétéves kölyköt alázott le egy MEGYEI mesemondó versenyen. A Pitykét mondta el, és szerintem mindenki tudja, hogy ahhoz a nyomi meséhez aztán memória kell. És végigmondta, egyem a szívét. Hibátlanul, szépen, választékosan, míg egy hatéves kislány meg belesült a saját (fele olyan hosszú) meséjébe. Különdíjas lett, mint a legfiatalabb versenyző, nyert csokit, tortát, oklevelet, szóval nagyon boldog volt, egyem meg. Róla is mellékelek egy képet, hogy lássa mindenki, hogy nem csak a legügyesebb, hanem a legszebb/legesleggyönyörűbb is ő volt uwu
Igen, látszik, hogy szöszke a család :D
Nos, folytassuk akkor!
A haladást felfoghatjuk időbeli síkon is, de én speciel... leginkább arra gondolok, hogy annyi minden le van már fixálva, hogy egy egész hegységet gördített le a családom a mellkasomról.
Megvan a lakás... természetesen nem apai nagybátyám jóvoltából, és nem is az a lakás, amire eddig vártam, de megvan, és most már nem tudom Icuséknak mindazt meghálálni, amit kaptam eddig. A fél életemet náluk töltöttem, és most felújítják nekem a mama lakását, bebútorozzák, és lakbér nélkül élhetek velük egy udvarban. Sosem fogok tudni olyat tenni, ami felér ennyi jótéttel.
Meglesz a jogsim is. Sajnos ezt sem apámnak köszönhetem, hanem Keresztapámnak (Diánám apukájának :)) és Maminak, akik úgy gondolták, hogy ez egy tökéletes ajándék lesz a ballagásomra... és milyen igazuk volt. Azzal, hogy megtanulok vezetni, besegíthetek Icuséknak az árufeltöltésben a boltban, így ha valamelyikük nagyon fáradt lenne, segítőnek vagy sofőrnek bármikor (mikor nincs kora reggel órám) beállhatok. Remélem, ezzel is csak jobban megéri majd nekik, hogy ott leszek.
Szóval... minden sínen van. Tanulgatom a tételkéket, készülgetek az érettségire, és hajnalban blogot írok, csak hogy tökéletesen friss legyek! :D Tehát szerintem ennyi elég is...
Pá, drágáim
Nao deshita.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése