.....

Az, hogy címeres seggfejek az osztálytársaim, egy dolog. Az, hogy nem szeretnek, egy dolog. Az, hogy mindenkinek beszólnak, még egy dolog. Az viszont gusztustalan, hogy azt mondják, hogy a vágóhídra kéne engem küldeni. Megértem az emberi érzéseket, ellenérzéseket, a gonoszságot meg a faszságokat, de amit ezek megengednek maguknak, az hajmeresztő.
Boldogít, hogy egy hetet kell csak kibírnom velük, aztán meg két és fél hónapig egyiknek se látom majd az önelégült pofáját. Boldogít, hogy eggyel kevesebb lesz belőlük jövőre. Boldogít, hogy jövőre mindössze nyolc hónapig látom a képüket.
Vicces arra gondolni, hogy öt-tíz év múlva ott ülünk majd az osztálytalálkozunk, és ezek az emberek sehol se lesznek majd, és talán még lelkiismeret-furdallásuk is lesz azért, mert így viselkedtek. Nekem legalább tiszta lesz a lelkiismeretem, én nem tettem ellenük semmit, én nem basztattam őket sose, nem égettem le őket egy csomó ember előtt. Kívánom nekik, hogy éppen csak annyit érjenek el az életükben, amennyi jár nekik. Nem kívánom ezt nekik vissza, noha felfordul a gyomrom az ilyen dolgoktól, de kívánom, hogy egyszer rájöjjenek, nekem ezek a dolgok hogy esnek.

Nem baj... már csak egy hét. Egy hét, ezt már visítva is kibírom.
Nao deshita.