Nagytesó

  Mert hiába nincs édestestvérem, sajnos az vagyok. Ez a post egy... nem is tudom, milyen post lesz...
  Történt ugyanis, mikor együtt töltöttük a nagy családdal a Halottak napját Putnokon, hogy nagy hirtelenjében lett nékem hat kistestvérem. Két kilencéves, egy hatéves, egy négyéves, egy hároméves meg egy kétéves. Egy fiú és öt lány - látszik, hogy a családunk női ága sokkal erősebb. Sosem szerettem a legidősebbként díszelegni a családban, ahogy legfiatalabb sem szerettem sosem lenni bármelyik baráti körömben. De a családban nagyon kiütközik. Nyolc év van a legidősebb másod-unokatestvérem és énközöttem, tizennégy az unokatesóm és köztem, tizenöt pedig Csenge - még egy másod-unokatesóm és köztem. Én pedig tizenhét évvel követtem keresztapámat, aki a nagybátyám.
  Sosem volt egy velem egyidős a családban, és ez mindig is fura volt. Most pedig pláne fura... de büszke vagyok a kistestvéreimre. Büszke vagyok, mert a hatéves Fruzsikám leénekel egy tizenöt évest, büszke vagyok, mert Konstikám úgy táncol tanítás nélkül, hogy az állam a padlón koppant. Csodálatosak ezek a gyerekek, és hiába égetnivalóan rosszak, ha együtt vannak, egy picit hangosabb szavamba kerül, hogy leüljenek, és csöndben végighallgassák, ha mondani akarok valamit.
  Sosem fogom elfelejteni, mikor Fruzsi sírva jött ki, hogy Dominika lehülyézte. És azt sem, ahogy utána elmagyaráztam nekik, hogy bocsánatot kell kérni egymástól. Ahogy azt sem, mikor azért, mert én mondtam, egész este bocsánatot kértek egymástól, ha valamivel hajszálnyit is megbántották a másikat.
  Picit fáj mondjuk a felismerés, hogy egyfajta példaképként szolgálok nekik. Dominika szavai csaptak belém áramütésszerűen tulajdonképpen, azok ébresztettek rá, hogy mennyire jó példát kell eléjük állítanom...
  "Én az leszek, ami Adél is lesz."
Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mondhatni. Ez annyit jelentett, hogy bármit csinálok, hat másik ember életében lesz meghatározó. Ez valahol jó, jó érzés példaképnek lenni ilyen csodálatos gyerekeknek, viszont ijesztő belegondolni, mi lesz akkor, ha valamit majd elrontok... de aztán rájuk gondolok, és megmosolyogtat a gondolat, hogy ők mindig erőt fognak adni, hogy többször ne rontsam el.

Jobban belegondolva szeretek nagy tesó lenni, és szeretem a kistestvérkéimet egytől egyig. Remélem, ha nagyobbak lesznek, még több közös élményünk lesz, és ugyanúgy tudnak majd egymásra számítani, ahogy bocsánatot kéregettek aznap Neniék nappalijában :3

Nao deshita.