Dááááááááááááááááááááááááááááááááááááhh~*w*

Üdvözlet minden szegény szerencsétlen flótásnak, kik a blogomat járják, vagy csak épp idetévedtek!
Megmondom őszintén, nem vagyok nagy ember, se sztár, se világmegváltó hős, inkább az ellenkezője. Idióta, Ázsia- (legfőképp Japán- és Korea-) fanatikus, néha hiperaktív, amúgy bunkó és hisztis nőszemély lennék, így néha az írásaim érthetetlenek:D Nem baj, ha még ezek után is kezdved van olvasgatni, nem tartalak vissza~
Nao deshita.

2012. december 16., vasárnap

Nagytesó

  Mert hiába nincs édestestvérem, sajnos az vagyok. Ez a post egy... nem is tudom, milyen post lesz...
  Történt ugyanis, mikor együtt töltöttük a nagy családdal a Halottak napját Putnokon, hogy nagy hirtelenjében lett nékem hat kistestvérem. Két kilencéves, egy hatéves, egy négyéves, egy hároméves meg egy kétéves. Egy fiú és öt lány - látszik, hogy a családunk női ága sokkal erősebb. Sosem szerettem a legidősebbként díszelegni a családban, ahogy legfiatalabb sem szerettem sosem lenni bármelyik baráti körömben. De a családban nagyon kiütközik. Nyolc év van a legidősebb másod-unokatestvérem és énközöttem, tizennégy az unokatesóm és köztem, tizenöt pedig Csenge - még egy másod-unokatesóm és köztem. Én pedig tizenhét évvel követtem keresztapámat, aki a nagybátyám.
  Sosem volt egy velem egyidős a családban, és ez mindig is fura volt. Most pedig pláne fura... de büszke vagyok a kistestvéreimre. Büszke vagyok, mert a hatéves Fruzsikám leénekel egy tizenöt évest, büszke vagyok, mert Konstikám úgy táncol tanítás nélkül, hogy az állam a padlón koppant. Csodálatosak ezek a gyerekek, és hiába égetnivalóan rosszak, ha együtt vannak, egy picit hangosabb szavamba kerül, hogy leüljenek, és csöndben végighallgassák, ha mondani akarok valamit.
  Sosem fogom elfelejteni, mikor Fruzsi sírva jött ki, hogy Dominika lehülyézte. És azt sem, ahogy utána elmagyaráztam nekik, hogy bocsánatot kell kérni egymástól. Ahogy azt sem, mikor azért, mert én mondtam, egész este bocsánatot kértek egymástól, ha valamivel hajszálnyit is megbántották a másikat.
  Picit fáj mondjuk a felismerés, hogy egyfajta példaképként szolgálok nekik. Dominika szavai csaptak belém áramütésszerűen tulajdonképpen, azok ébresztettek rá, hogy mennyire jó példát kell eléjük állítanom...
  "Én az leszek, ami Adél is lesz."
Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mondhatni. Ez annyit jelentett, hogy bármit csinálok, hat másik ember életében lesz meghatározó. Ez valahol jó, jó érzés példaképnek lenni ilyen csodálatos gyerekeknek, viszont ijesztő belegondolni, mi lesz akkor, ha valamit majd elrontok... de aztán rájuk gondolok, és megmosolyogtat a gondolat, hogy ők mindig erőt fognak adni, hogy többször ne rontsam el.

Jobban belegondolva szeretek nagy tesó lenni, és szeretem a kistestvérkéimet egytől egyig. Remélem, ha nagyobbak lesznek, még több közös élményünk lesz, és ugyanúgy tudnak majd egymásra számítani, ahogy bocsánatot kéregettek aznap Neniék nappalijában :3

Nao deshita.

.....

Annyit akartam hallani pedig, hogy szeretsz, de kurva nagy szerencséd van, hogy enélkül is tudom, és én is szeretlek. De azért egyszer nagyon meg foglak ütni szeretetből, édesem.

2012. november 19., hétfő

Blogblogblog... blogblog :3

Ó, igen, most próbálok valami vidámat és tölteléket postolni, mert hiába vagyok rohadt beteg, nagyon jó kedvem van *w*

A mai napom egy kész káosz volt... jó kérdés, hogy éltem túl egyáltalán. Reggel kezdtünk egy biosz TZ-vel, folytattam azzal, hogy biosz után 50 percet ültem az orvosi előtt, hogy megmérjék végre a lázamat >_> hát... bementek hárman egyszerre előttem, basztak kijönni, és addigra már magamtól is meg tudtam saccolni, hogy valahol 38.3 és 39.2 között lehetek xDD visszamentem németre, aztán írtunk magyar faktból, utána meg angolból is, ami egy kalap fos lett.

Az a baj, látjátok, hogy ha ilyen postokat irkálnék, 5 sorban el tudnám az egészet intézni XDDD és ma se lesz ez másképp, ugyanis mennem kell kivasalni a gi-met XDDDDDD nézzetek hülyének, én betegen is elmegyek edzésre DDDDD: Tudom, ez is egy beteg dolog. Nyo nem baj~

hsdféesfdée már csak 3 nap <3 nbsp="nbsp" p="p">Puszillak titeket :DD
Nao deshita.

2012. október 29., hétfő

Facebookról lopott mémszerű szar :DDD

Hány éves leszek öt év múlva? 
- 22
Házas leszek-e akkor? 

- Jó kérdés, még bármi megtörténhet :D
Milyen magas vagyok?

- 153 cm ._.
Melyik filmet láttam utoljára?

- Odaátoztam tegnap anyuval :D
Kit tárcsáztam utoljára?

- Mamit
Ki hívott engem utoljára?

- Bogi drágám :3 
Kitől kaptam utoljára SMS-t?

- Szintén Bogitól :D
Jobban szeretek SMS-t írni, mint telefonálni?

- Attól függ, kivel :D
Van háziállatom?

- Néhány pók és porcica..
Mit csináltam tegnap éjfélkor?

- Írtam, ha jól emlékszem~
A szüleim házasok/ elváltak?

- Elváltak~
Mikor láttam utoljára anyumat?

- Tegnap este, mikor jó éjszakát kívántam neki~
Hova mentem utoljára?
- Szerintem a boltba :D
Mit szeretek a télben?
- A havat, a kötött pulcsikat és a csizmákat :DD
Mit szeretek a nyárban?

- A meleget, a strandokat, a tengerpartot, és az, hogy nem sok kötelezettségem van.
Mit szeretek a tavaszban? 

- Eddig nem volt egy jó tavaszi élményem sem, így nem sok semmit :DD
Társaságkedvelő ember vagyok? 

- Hogyne vónák :D
Mit ettem utoljára? 

- Sajtospárizsis-ketchupos vajaskenyeret sajttal és tejjel
Melyik a kedvenc desszertem? 

- Kókuszgolyó benne meggyel, de egyébként majdnem bármilyen süti._.
Melyik a kedvenc levesem? 

- Fokhagymakrémleves~
Szeretem a kávét? 

- Nem.
Naponta mennyi vizet iszok?

- 3-4 litert, ha jó napom van, ha rossz, akkor csak kettőt. 
Mit iszok reggelente? 

- Vizet, néha még azt sem.
Hason vagy hanyatt alszok? 

- A jobb oldalamon.
Tudok pókerezni? 

- Nem, és nem is izgat.
Jártam valaha Kanadában?

- Nem, de akarok menni az Odaát miatt ;~;
Ismerek-e valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint nekem? 

- Őőő... rémlik valaki, de csak homályosan, 3 éve még tudtam a nevét :D
Beszélek-e idegen nyelveket? 

- Igen.
Voltam valaha kórházban? 

- Bent feküdni, látogatni, anyámnál, vagy önkéntesként?:D Az elsőt kivéve mindre igen a válaszom.
Tenger vagy medence? 

- Tenger. Obviously.
Gyakran hordok ékszereket?

- Nem igazán, csak a Deanes nyakláncom van mindig rajtam :3 
Melyik a kedvenc tévéműsorom? 

- A Cake Boss volt, amíg még volt TCL-ünk._.
Ki a legviccesebb ember, akit ismerek? 

- Kinga és Vinny... meg az egész Stay Alive. xD
Plüssállatokkal alszok? 

- Igen. Mé, baj?˘˘
Milyen a mobilom csengőhangja? 

- Négá száránghán esssz píí vááj*w* egy szóval komolytalan :D
Megvannak még a gyerekkori ruháim?

- Néhány igen, van, ami még most is jó rám :DDDDD
Milyen színű a fal a szobámban? 

- Fehér-citromsárga
Alvás közben be van zárva a szobám ajtaja?

- Mivel máshogy nem tudok aludni, igen :D 
Olvasok-e napilapokat?

- Metropolt órán, igen :DDD
Nézek-e valamilyen szappanoperát? 

- Ha unatkozok, délután bekapcsolom a Marichujt xDDDDDDD
Ha lenne rá lehetőségem, úsznék delfinekkel? 

- Mindenképp *w*

Név: Őőő... Nao?
Kor: 17
Születési hely: Miskolc
Lakhely: Miskolc
Horoszkóp: Rák
Kínai horoszkóp: Disznó
KÜLSŐ
Magasság: 153 cm, mint már írtam :D
Szemszín: Kék
Hajszín: Tűzvörös~
Szemüveg/kontaktlencse: Szemüveg. 
Fogszabályzó: Van, már remélem, nem sokáig >_>
Tetoválás: Nincs, de majd lesz
Piercing: Nincs
SZEMÉLYISÉG
Jellemzem magam egy mondattal: Őőőőőő.
Alapvetően pesszimista vagy optimista vagyok? Mindkettő egyszerre.
Lenézek másokat? Nem.
Gyakran vagyok depis? Nem annyira, mint régen D:
BARÁTOK 
Hány barátom van? Sok, bár nem mindben bízok meg teljes mértékben.
Könnyen barátkozok? Igen. :3
Szeretek-e új embereket megismerni? Imádok!
Legjobb barátom: Ayu. Szintén nyilvánvaló.
Melyik barátomat ismerem leghosszabb ideje? Ayut xDDD
Melyik barátom ismer a legjobban? Viki. Annyira egy húron pendülünk, hogy minden gondolatomat ismeri szinte D: Ijesztő vagy, asszony D:
Hiszek-e a szerelemben? Persze.
Létezik szerelem első látásra? Igen, létezik.
Most szerelmes vagyok? Már abszolúte nem.
Első csók: xDDDDDDD jajne.
Jelenleg szabad vagyok? Hogyne vónák~
MÚLT
Legrégebbi emlék: Mikor keresztanyám hároméves koromban lufikat kötött a hajamba, és én azt hittem, el fogok repülni :DDD
Valami, amit jó lenne elfelejteni: Hm... nem akarok elfelejteni semmit, vagy amit elakartam, azt már rég megtettem.
Mit csináltam 2000 szilveszterén, az ezredfordulón? Vigyorogtam a Millenniumos ruhámban˘˘
Mit csináltam, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottam? ... semmit?
JELEN
Hogy érzem magam? Fáj a vállam D:
Mit viselek? Egy atlétát és egy rövidnadrágot.
Mire gondolok? Hogy el kéne kezdenem vasalni a Gi-met :D
Mik a terveim mára? Őőő... rendet rakok, utána meg suhanok edzésre~
Most hol vagyok?? Itthon, a gép előtt :D


Aish, jó hosszú volt >_>
Nao deshita.

2012. október 28., vasárnap

Néha..

... elcsodálkozom, mennyire elfajulhat néhány barátság. Akit régen szerettem, annak most két pofonnal tartozok, akivel régen rengeteget beszéltem, az hátba támad, ahol csak ér... Néha elgondolkozom azon, ki fog még ellenem fordulni.

2012. október 27., szombat

Változások

Túl sok van körülöttem, úgy érzem, lassan beleszakadok az egészbe. Túl sok furcsa dolog jön össze, túl sok tény elé állítanak, amivel én már nem tudok a józan ész határain belül mit kezdeni. Kimaradok dolgokból, nem tudok semmiről.. senki sem mond nekem semmit. "Mert úgy gondoltam, így jobb lesz neked"
Nem, nem lett jobb. Semmi sem jobb a tanulmányi eredményemet leszámítva, mint eddig.. nem érzem jól magam azokban a helyzetekben, amikbe belelökdösnek, beledobnak az emberek..

Mindegy, eldöntöttem, hogy videóblogot fogok csinálni a mai naptól fogva arról, amit csinálok, és megpróbálok ezzel segíteni az embereknek. Majd olyan havonta/kéthavonta felrakok egy-egy heti két videóból összevágott cuccot, és, ha elértem a célom, majd a vlogokból is összevágom a fontosabb eseményeket. Ez magamnak is egy haladási napló lesz mindenből tulajdonképpen. Hátha így majd napirendre térek a változások fölött.

Nao deshita.

2012. szeptember 10., hétfő

Tudom, hogy...

... néha csak vicc, de kedvesen megkérném minden barátomat, válogassák meg, poénból is mit mondanak nekem, mert hajlamos vagyok arra, hogy komolyan vegyem, és hogy nagyon rosszul essen. Ti nagyon nem fogjátok fel, hogy bennem mi és miért játszódik le, én ezt tökéletesen megértem, nem is kell tudnotok, merre és hogyan forognak a fogaskerekeim, de spóroljátok már meg nekem a kellemetlen és rosszul eső perceket, ha én szeretlek titeket, jó?

Nao deshita.

Radnóti tudott valamit...

Ó, hát hellóbelló~

Nagyon régen sikerült bármi bejegyzésnek csúfolható dolgot összehoznom, ami bőven kifejtésre került, és nem hagyom mindnyájatok fantáziájára a dolgokat. Így hát úgy döntöttem, hogy most se fogom magam megerőltetni, berakom azt a verset, amit magyar fakton vettünk, mert érdemes elolvasnia mindenkinek, mert gyönyörű, és ha valakinek keveset jelent az a szó, hogy "szeretlek", hát ebben a versben mindent megtalál...

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                        hűs tenyeredben.



Szerintem gyönyörű szép... és minden benne volt abból is, amit én gondolok.

Ennyi lettem volna mára, talán még este rittyentem valamit, de nem ígérgetek._.


Nao deshita.

2012. augusztus 15., szerda

Azt mondtad...

...."szeretném, ha szeretnél"

Szeretnélek szeretni. Szeretnélek úgy szeretni, ahogy régen. Szeretném, ha engednéd, ha hagynád, hogy szeresselek...

Szeretném, ha te is szeretnél, úgy, mint ahogy én szeretlek.


Nao deshita.

2012. augusztus 7., kedd

Hát...

.... eddig tartott a nagy eltűnésem x"DDDDDDDDDDDDD elég volt egyszer így kibuknom, remélem, több ilyen nem lesz..... És köszönöm, Efi.... nélküled nem gondoltam volna meg magam. Na nem baj, majd vasárnaptól bepótolom az eltűnésem szerdáig. x"D

Tényleg szinte csak akkor írok ide, ha bajom van._. ideje leszoknom erről.

Nao deshita.

2012. augusztus 6., hétfő

Imma failure.

Mit rontottam el?
Mi az, ami miatt tönkrement, mi az, amiért a mai napig nem bírom ki sírás nélkül, ha visszagondolok minden percre? Miért kellett elrontanom? Egyáltalán hol rontottam el? Mit csináltam rosszul? Válaszoljon már valaki, könyörgök, én ezt nem bírom tovább.... elegem van a végigbőgött éjszakákból, a mellőzöttségből, a magányból, mindenből, ami ehhez kapcsolódik, én csak... én csak vissza akarom kapni.... Csak... szeretném megint átélni... vagy legalább végigálmodni.


Egyébként szerintem a gitározást is abbahagyom. Semmi értelme, nem fejlődök, egy rakat szánalom vagyok, semmi értelme gyötörnöm magam, meg hajkurásznom az álmaimat, amiket nem vagyok képes teljesíteni. Egyszerűen... ez igazából teljesen nevetséges. Én vagyok nevetséges, ami azt illeti.


Ja, aki amúgy a következő pár napban keresni próbál, az nem fog választ kapni. Nincs idegzetem senkire és semmire. Köszönöm, akik egyáltalán meghallgatnak, noha nem sokat segít a problémáimon, csak nekem esik jól, hogy azt érzem, legalább valaki törődik velem. Mert most csak oda akarok bújni valakihez... célzott valakihez, hogy aztán azt mondja, semmi baj, minden rendben.... De nincs itt mellettem... És semmi sincs rendben.


Sajnálom, akikre ráijesztettem, bár valószínűleg azok ezt se fogják olvasni. De ettől függetlenül sajnálom.

Nao deshita.

2012. augusztus 3., péntek

Ilyen... fos kitöltős kérdéses-cucc...

.... amit már 2010ben kitöltöttem xDDDDDD nem baj, látni akarom, mennyit változtam :3

Néhány szaros kvízszerű kérdés.

Mit akarsz elérni az életben?
2010: Segíteni szeretnék az embereken a munkámmal. Nagyon sok barátomnak és ismerősömnek vannak súlyos lelki problémái. Kicsit gyakorlottabban szeretnék az ők és más emberek segítségére lenni pszichológusként.
2012: Utazni szeretnék, felfedezni a világot, olyan dolgokat szeretnék tenni, amikkel segítem a saját és a környezetemben élő emberek életét, egészségét. 

Hiányzik-e valaki a családodból és a családodon kívül?
2010: Minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben ugyanazok.
2012: Persze, hogy hiányoznak, de hát nem húzhatom össze mindenütt a térképet... .__.

Szerettél-e már valakit, aki nem szeretett viszont?
2010:Persze. Nem is egyet.
2012: Ohohohohóóó xDDDD Ezekről aztán sokat tudnék én mesélni xD

Kivel csókolóztál utoljára?
2010: ... *mosoly*
2012: Nem akarok erről beszélni.>_>

Kit öleltél meg utoljára?
2010: Uhm... anyámat, amikor fél 10kor hazaesett.xD
2012: Most csak fél 9kor esett át a küszöbön xDDD
Öltél már?
2010: Hohohó.X"D A szándék megvolt. Úgyse lennék rá képes.xD
2012: Óemdzsí.... soha._.
Gyűlöltél már meg valakit puszta féltékenységből?
2010: Ha örökre nem is, egy ideig sikerült. Egyetlenegyszer.
2012: Ó hogyne! Nem is akárhogy ^^"""

Kiállsz a barátaidért?
2010:Az életemet is odaadnám értük. A családomért pláne.
2012: MAcskakörmözni hogy lehet itt, hogy ne nézzen ki bénán?^^"

Jó a kapcsolatod a családtagjaiddal?
2010: Némelyikkel:)
2012: Összetartó a család, persze:)

Mi ad erőt minden egyes nap kikelni az ágyból?
2010: Egy újabb nap, egy újabb lehetőség. Minden nap ünnepnap.:)
2012: Korea. Minden nappal közelebb kerülök hozzá egy kilométerrel, ha nem öttel :3

Mi tart életben, ha rossz napod van?
2010: Ha rossz napom van, nem vagyok túl szociális, mint egyébként. Nincs erőm a barátaimra, vagy legalábbis bántani nem akarom őket, így a zene tart olyankor életben. Mert ez a másik életcélom. A zenélés. És ha van cél a szemed előtt, mindent könnyebb elviselni.
2012: A barátaim. Az igazi, édes, önfeláldozó és csodás barátaim :) Emellett a sok idióta segg idol, meg a műsoraik... x"D

Félsz a haláltól?
2010: Merész lenne kijelenteni, hogy nem, és túlzás lenne azt mondani, hogy igen. Nem várom. Túl sok tennivalóm van még előtte:)
2012: Nem most jön el, miért is félnék?:D

Hogy akarsz meghalni?
2010: Úgy, hogy már várjam. Vagy nagyon öreg akarok lenni, aki már mindent megtett az életében, vagy pedig sokat akarok szenvedni, hogy megváltás legyen.
2012: Leginkább sehogy, de egyébként meg nem szeretem magam ismételni :DDD

Hiszel Istenben?
2010: Nem. Bár nem zárom ki a lehetőségét, van. Valaki hisz benne, tiszteletben tartom, valaki, mint én, nem.
2012: Hiszem, hogy van valami fölöttünk. Lehet, hogy az csak a szeretet, a megbocsájtás és az élet öröme és értelme, de valami feljebb való dolog mindenképpen van :)

Jársz templomba?
2010: Hiába nem vagyok hívő, úgy érzem, hasznos lenne, ha eljárnék. Úgyse csinálok vasárnap délelőttönként semmit.
2012: Nem.

Mit ettél utoljára?
2010:Sajtospárizsis szendvicset.
2012: Mami-féle baracklekváros kenyeret *wwwwwwwwww*

Mitől félsz a legjobban?
2010: Nem szoktam nagyon félni. Mindent túl lehet élni. Inkább tartok dolgoktól, minthogy félnék.
2012: Hogy ha valami nem úgy sül el, ahogy tervezem, és ez negatív hatással lesz rám.

Mire kelsz?
2010: Mikor mire, most jelenleg Sadie - Scarlet-re, egyébként vagy Kagerou-re (Sadie), Having Betrayed is Why-ra (girugämesh), vagy éppen, ha sürgős felkelnem, Ogre-ra (the GazettE)
2012: B.A.P. - No Mercy-re *w*

Mikor kelsz?
2010: Tehehe. Amikor felkelek.xD Ha keveset alszok, és szokásomhoz híven minden nap keveset alszok, akkor 7-fél 8kor (hétköznap). Ha sikerül a napi 6-8 órámat betartanom, akár 6kor is fel bírok kelni, de ez sajnos ritka, csak akkor kelek olyan korán, ha nagyon muszáj. Ha nincs suli, az átlag 10-11 óra, amikor kelek.
2012: NYár van, 8-9 között, amikor jól esik :D

Milyen zene ment utoljára az mp-den/iPododon?
2010: Sadie - Imaginary creature
2012: I got you little runaway~ T____T nem bírok várni holnap estig T_T amúgy Super Junior - SPY teaser x"DDDD kerek egy napja nem bírok leakadni róla...

Milyen könyvet olvasol most?
2010: Robert Merle - Mesterségem a halál. Osztálytársamtól kértem kölcsön, imádom.
2012: Inkább ficezek mostanság, szóval Smother Me.... hatodszorra;~~~~;

Mi volt a mai napod fénypontja?
2010: Tehehe. Sok volt. Találkoztam egy tök édes barátommal, ennek nagyon örültem. Annak még jobban, hogy amikor ma másodszor végignéztem a Dim Tourt, végigjátszottam a main part összes számát.
2012: SPY TEASER Q__________Q i can't fucking wait @________@

Miért adnád oda a fél karod?
2010: Hát ha a fél karom nem is, de a kislábujjamat mindenképp egy ingyen ESP-ért.XD
2012: Hogy pontosan akkor legyen Super Show 5, mikor Londonban leszek. XDDDD

Csókolóztál már utcán?
2010: Hajaj~
2012: Igen, és nem szeretem.

Vitt már moziba randizni a szerelmed?
2010: Naigen. *mosoly* Még régen:o
2012: Igen, és remélem, megteszi újra T________T

Mit néztél meg utoljára?
Őőő. Supernatural 5x22 Swan Song... holnapután új rész!!*w*

Visszaszámolgatsz valamiért? Ha igen, miért?
2010: Azt próbálom számon tartani egy ideje, hogy mikor jön ki az új Odaát-évad, és szűk egy hete azt is számolgatom, Pappri mikor jön haza Ausztriából x.X
2012: Londonig. Még egy év. X""""DDDDDDDDD

Hova akarsz most menni?
2010: Két helyre. Az egyik egy vidámpark... A másik pedig egy Sadie-koncert. x.X Két ellentétes dolog, tudom, az egyik a komoly énem, a másik a picit komolytalanabb.
2012: Super Show-ra, Koreába, Londonba és Pestre....><

Milyen fesztiválon voltál utoljára, azon belül milyen koncerteken?
2010: 08.05. Gyárfeszt, SoundHeight69, AFC, Haelo, SUBSCRIBE. Meg sok más is, akikre nem emlékszem:D Kurva jó volt.
2012: Ó, mit tudom már én D:

Milyen fesztiválra fogsz legközelebb menni?
2010: Asszem ide Rocktoberfestet írtamX_x
2012: Valami jrock vagy kpop festre. Vagy Szigetre.T_T Akarok legalább is. ._.

Na, hát sok minden változott:o Tök durva.... de hát ez van  >w<
Csók.
Nao deshita.:3

2012. július 20., péntek

Hogy az a *********************************************

Figyelem, káromkodás-áradat következik! :3

Hogy a kibebaszott oltáron bicikliző magasságos szent szűz Mária seggét nyalná tisztára a sok elcseszett állat, aki ilyen genyó horrorfilmeket gyárt! Esküszöm, az isten faszát már, én 8 éves korom óta, azaz kerek 9 kibaszottul hosszú éve élek horrorfilmeken, de esküszöm a kurva égre, hogy ezek a rohadt faszom kamu doksifilmek fognak egyszer a nyomoronc sírba vinni idő előtt>____________>

Faszomat.

Helló, mindenséges mindenség, azaz minna, tehát mindenki>___>

Csodálatosan hájj, azaz magas lelkiállapotom kiderülni, azaz felvillanyozódni látszék a mindenség mindenségében eme mesébe illően rém jópofa filmtől, nevezetesen Grave Encounters-től....

Fordítok.

AKINEK KURVA KEDVES AZ ÉLETE, AZ NE NÉZZE MEG.

Ez még a csernobilos szarnál is ijesztőbb volt. Kb még mindig gyomorgöcsöm van, pedig már negyed órája vége.

Amúgy holnap úgyis megnézem újra.

Faszom.

Majd máskor írok beszámolókat meg faszompostokat, most nem vagyok olyan lelkiállapotban X"D

Csssháó~
Nao deshita.

2012. június 11., hétfő

Egy kerek év...

Ó, te jó isten, már egy év telt el.... repül az idő... *ideges nevetés*

Alig bírom elhinni, hogy most itt ülök egy hallójárat-gyulladással, tavaly ilyenkor pedig a Zenepalotában koncerteztem. Vagyis... mostanra már végeztünk. De akkor is túl nagy a kontraszt, nemde?xD

Nem is írtam róla blogbejegyzést, úgyhogy, úgy érzem, éppen ideje.. úgyis emlékszem minden percére.

2011. június 11. Hajnali 3 körül....

- Naaaao, alszol?
- Nem... de neked legalább kéne...
- De nem tudok, mert nagyid bűnügyi sorozatokat néz, és mindjárt kiderül, ki ölte meg az asszonyt!

Nem, nem túlzok, így kezdtük a napot Rumival. Nem volt kényelmes az amúgy puha ágyam sem, mami nagyon hangosan nézte a szemhéján keresztül az Investigation Discovery-t, én pedig bő fél nappal életem első komolyabb koncertje előtt álltam, kialvatlanul, azzal a tudattal, hogy 8kor a próbateremben kell lennünk... aish, édes fáradtság. Nem is tudom már, hogy aludtunk vissza, ezt reggel 6kor, "ébredéskor" se tudtuk.... de végül sikeresen odaértünk 8ra a Mumusfészekbe. Azaz inkább olyan 7:45re.

7:55
Hol van a dobosunk?

8:05

- Efi, beálltunk, hol a dobos?O_o
- Kimegyek, hátha eltévedt!

8:20

- Gyerekek, ma nem fogunk próbálni.
- Megvan valakinek a száma?

***

8:25

Nem vette fel. végigtelefonáltuk az összes lehetséges számot, egyiket se vette fel....körülbelül az idegösszeomlás szélén álltunk mindannyian, azon is gondolkoztunk, hogy mi lenne, ha lemondanánk az egészet. De hát Rumi is lejött, meg Rika is miattunk... Na meg a Kissát is miattunk rendezték meg, nehogy már feladjuk! Felhívtuk a próbatermes srácot, hátha szét tudja szedni a számokat sávokra, és kivenni a dobalapot... Hát nem. Kezdtük teljesen feladni az egészet, mikor eszünkbe jutott a leggányabb, és egyben legzseniálisabb ötlet: Guitar Pro!

9:15

Elhagytuk a próbatermet, mentünk vissza hozzám... hát, nem mondanám, hogy túl jó kedvünkben voltunk, de még égett a reménysugár.

10:00

Fent, nálam, csirkehússalátával magunk előtt, hangszerrel az ölünkben, erősítő nélkül, a guitar pro midi dobjával próbáltuk el a számainkat. Mókáskodtunk, de még mennyire, a jókedvünk visszatért, mindenki sokkal jobban lett, ahogy megoldódott a sok problémánk.

11-15:00

Nálunk múlattuk az időt, szórakoztunk, beszélgettünk, hol nevettünk, hol tanácstalankodtunk, hol ettünk, hol ittunk, hol pedig kerül-fordul Shane seggére csaptam a négysoros szöges övemmel... *D Ő kérte._.


És aztán megjött keresztapám, és pakolgattunk... először be a kisteherautóba, aztán ki a kisteherautóból. Beálltunk, behangoltunk, aztán vissza a bázisra átöltözni.

Olyan 6 körül mentünk át a Zenepalotába, hogy na, akkor ideje ott is ténykednünk...beálltunk, behangoltunk, összepróbáltunk vagy két számot, és utána csak lézengtünk, én pedig leültem valahova, és gyakorolni kezdtem, hogy minden a legjobban menjen.

Az egyetlen, ami fájt, amit sajnáltam... Az, hogy anya nem lehetett ott. Nagyon fájt, hogy annyira rákészült még májusban, hogy megnéz minket, de... még begurulni se tudott volna egy tolószékkel a sok lépcső miatt. Nagyon rossz volt, hogy nem lehetett ott.De nagymamám és keresztapám megnéztek minket... Nos... a feléig XDDDDDD Nagyimat ki kellett vinnie keresztapámnak, mert rájött a vihogás, hogy a "rajongóink" úgy hajlonganak, mint az arabok imádkozás közben X"DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Mamiiiiii<33333333333

Igazából a számokról nem akarok nagyon beszélni... nem voltak olyan jók, de elsőre, jó dobos nélkül rosszak se. A következő jobb lesz>w<

A szép emlékek megmaradnak, rosszak pedig igazán nem is voltak.... szerettem Nektek játszani. :) Nagyon szerettem, és remélem, lesz még rá bőven lehetőségem...^^

FUN FACT-POSTER
Ja, és egy érdekesség.... A JYJ berlini koncertjének dátuma 2011. 11. 06., ami Németországban így íródik: 06. 11. 2011. . És ezt, ha angol viszonylatban nézzük, a mi koncertünk dátuma... O_O Kyahhh, Jaejoong, tudtam, hogy életünk összefonódikTOT

Na jó, abbahagytam X"DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Megyek írni Ruminak, különben évforduló ide-oda, baj lesz, ha nem írok neki._.

Nao deshitaaaa~

2012. június 3., vasárnap

BTW....

MI A JÓ FÁÁÁÁSZOM EZ AZ ÚJ BLOGSPOTOS SZERKESZTŐ? >___> Mire rájöttem, hogy nézzemmeg bejelentkezve, a link beírása nélkül a blogomat, beleőszültem.... >_>

Oh my freakin' fucking God...

Milyen régen írtam bármit isO___O az még nagyon OMFG, hogy milyen rég ültem már gépnél T__________T Igen, elromlott a gépem, de ezt az az öt ember, aki olvas (még valszeg sokat is mondok vele x"D), csak tudja~

Na igen, hát... most itt jönne, hogy leírom, mi történt velem a bő másfél hónap alatt, amíg nem írtam le egy betűt se.
Hát...
EZ NEM ÍGY FOG TÖRTÉNNI. XD

Kezdjük ott, hogy túl vagyok az összes vizsgámon, és k*rva fárasztó volt.. folytassuk azzal, hogy elegem van a suliból, alig várom, hogy vége legyen... X____x
A következő lehet az, hogy sokat csalódtam a so-called barátaimban... néhányban legalább is, de hát ez már lassan természetes lesz:3 És kicsit már idegesítő is, hogy amitől félek, az richtig, hogy bekövetkezik.
Jöhet c pontnak, hogy változtam. Nem sokat, nem keveset... pont annyit, amennyit kell. Belsőleg igyekszem jobb emberré válni, külsőleg pedig igyekszem majd úgy megváltozni, ahogy csak tudok. Ott is mértékkel természetesen.

Összeállt újra az anti pop., éppen ezért végre van állandó nyári programom: próbálni próbálni és próbálni a többiekkel. Szuper próbahelyiségünk van, tök közel hozzánk, és az új dobosunk is nagyon a csapatba illő. Örülök, hogy neki is tetszik a társaság, és hogy a magáénak érzi ezt a stílust.

Nevetni támad kedvem, ahogy az új kis "jrock" bandákat nézem. KÖNYÖRÖGVE KÉRLEK TITEKET, AMIT MAGYARORSZÁGON JÁTSZANAK, AZ MAXIMUM HROCK (hungarian rock), DE NEM JROCK. A jrock azért jrock, mert JAPÁNBAN csinálják... pfejj már sír a szemem, és röhög a szám, ahogy nézegetem ezeket a bandákat....Na meg a másik! Imidzs. Tudjátok, mi az? Outfit? Stílus? Szépérzék? Mánemazé', de komolyan mondom, ez már valóban kritikán aluli :"DDD Úgy öltöztök, mint a hajléktalanok, a hajatok papírvágó ollóval össze-vissza van vagdosva, ráadásul szét van égve, a smink egy rakás hányás... mindezt nem azért írom, mert én olyan szép lennék, de legalább adok magamra. Ha már youTube-ra teszitek magatokat, legalább mossatok hajat, öltözzetek fel rendesen, esetleg tanuljatok meg zenélni... csak néhány tipp?:D

Egy élmény volt mindezt ÉKEZETEKKEL LEÍRNI *w*

Bajos... megint rontom a banda imidzsét, hogy mi fennkölt seggfejek vagyunk.___. hát ez van, aki nem szeret minket, annak nem muszáj hallgatnia/néznie/olvasnia minket.

Mekkora botrányok lesznek körülöttem, ha nyilvánosságra hozom a blogom linkjét.... UTÁLNI FOGNAK, JUHHHÉÉÉÉ XDDDDDDDDD Úgyse készültem népszerű embernek.... xD

Jaaaa! Igyekeztem minden fontos információt kiemelni, hogy nézzen is ki má' valahogy ez a rakat szar blog, ha tartalmilag nulla :"D EGY NÁGY NULLÁÁÁÁ.

És hogy hallgassatok is egy kis popzenét, amíg át nem dolgozzuk rendesen*DDD


Puszillak titeket, és szurkoljatok, hogy gyorsan legyen gépem!T___T mert akkor sűrűbben blogolok ESETLEG valami tartalmasabbat...*D

Nao deshitaaaa~

2012. április 17., kedd

És megint...

Ha én nem csinálok semmit, akkor baszhatom a másokba vetett hitemet. XD De jau.

Azért...

.... nem gondolod, hogy ez így... a bunkóság netovábbja?x"DDDDDD Hát ezt én se néztem volna ki belőled, de úgy látszik, ennyi idő után is meg tudsz lepni.

2012. április 5., csütörtök

희망은 내겐 잠들지 않는 꿈

나 외로워도 되 널 생각할 땐
미소가 나의 얼굴에 번져
나 힘들어도 되 니가 행복할 땐
사랑이 내 맘 가득히 채워
오늘도 난 거친 세상속에 살지만
힘들어도 눈감으면 니 모습뿐
아직도 귓가에 들려오는 꿈들이
나의 곁에서 널 향해 가고 있잖아
내 삶이 하루하루 꿈을 꾸는 것처럼
너와 함께 마주보며 사랑할 수 있다면
다시 일어설 거야
나에게 소중했던 기억속의 행복들
힘든 시간 속에서도 더욱 따스했던
희망은 내겐 잠들지 않는 꿈
늘 나의 곁에서 그림자처럼
조용히 너는 내게로 와서
나 아파하는지 매일 외로운지
그리움으로 너는 내게 다녀가
세상이 날 울게 해도 나는 괜찮아
항상 니가 나의 곁에 있으니까
먼지처럼 추억이 변해서 떠날까
그저 웃으며 마음을 달래어 봐도
내 삶이 하루하루 꿈을 꾸는 것처럼
너와 함께 마주보며 사랑할 수 있다면
다시 일어설 거야
나에게 소중했던 기억속의 행복들
힘든 시간 속에서도 더욱 따스했던
희망은 내겐 잠들지 않는 꿈
수없이 넘어져 비틀대도
나는 이렇게 서 있잖아
내 맘 하나뿐인데
힘들 때면 니가 이렇게 힘이 돼 줄래
너를 향해 영원히
이렇게 상처 속에 슬픔들을 삼킨 채
미소 짓는 내 모습을 너에게 보여 줄게
이제는 아프지 않아
언제나 너와 함께 이루고픈 꿈 안고
갈 수 없던 저편에서 너를 불러볼께
내 마음 다해 사랑하는 너를

2012. március 21., szerda

Csak egy kérdés...

Miért nem vagy olyan, mint régen? Mint tavasszal, vagy nyáron? Tudom, hogy változnak az emberek, de Te egyszer azt ígérted nekem, hogy sose fogsz megváltozni! Nagyon hiányzol..... szörnyen hiányzik az az éned, aki volt régen, és nem tetszik az új befelé forduló Te. Nem tudom, miért változtál, nem is akarod elmondani.... tudom, érzem. De így nem tudok mit csinálni, és a szívem szakad meg, hogy egyre távolabb kerülsz tőlem, mikor nagyon szerettelek mindig is... aish... sajnálom, ha én rontottam el valamit, vagy megbántottalak valamivel. Komolyan szörnyen sajnálom... és még mindig nagyon szeretlek, szeretném, ha ezt megbeszélnénk valamikor... őszintén. Mert tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, amit csak akarsz. Régen is így volt, ma is így van, és mindig is így lesz.

2012. március 11., vasárnap

Mitsuuu!

Aish, sokkal értelmesebb dolgokra kéne a posztjaimat fecsérelnem, deeee~
Mitsu drágám, ha olvasod a blogomat, akkor gratulálok az új barátodhoz, és örülnék, ha elmagyaráznád, miért tiltottál le face-ről*D Ééééééééégek a kíváncsiságtól!*w*
Egyébként annyira nem, csak kezdem kicsit unni, hogy folyton letiltogatsz, aztán meg egyszer csak feloldasz, és de tök jó barátnők vagyunk. :D
Várom a válaszod cica:"D
Nájó voltammmmm~ *pampampamparammm~*

2012. február 28., kedd

Because i'm stupid

니가 너무 보고싶은 날엔 너무 견디기 힘든 날에는 너를 사랑한다 입가에 맴돌아 혼자 다시 또... crying for you

2012. február 27., hétfő

Aisssh...

... csak remélem, sikerül... nagyon jó lenneT.T szurkoljatooook~

2012. február 20., hétfő

Vikinek*w*

Mert megérdemled.... de többet nem kapsz, nem bontok szokást X"DDDDDDD *sokszivecske, amit nem enged berakni a blog X"D*

2012. február 17., péntek

Ja nem nem nem még nem!

Még ezt muszáj!

Ayuuuuuuuu XD itt a fhronszhia dalotok xDDDD

AYUNAK.

Nesze bakker miattad Twitternek használom a blogomat. X"D majd minden kutyafaszom gondolatomat leírom ide, legyen egy vagy két szavas is, és örülj, blogolok XDDDDDDDDDDD


BTW mi a hell ez az új Tüvittö?O___o tök menő, csak na.... két éve nem újították, erre most...gyah.XD


És ha már az értelmesebbnél értelmesebb dolgokról blogolok... akkor most szerintem abbahagyom. X"DDDDDDDDDDDDDDDDD mielőtt belelendülök. XD

Nao deshita. x"D

XDDDDDDD

Vicces emberek írnak nekem mostanság... ez most ilyen kétségbeesett kapcsolatfelvétel, vagy mifaszom?XDDDDDDD Kicsit nevetségesnek érzem. xDDDDD

Nyahh~

Holnap... próba-cseresznye... =w= de azért tessék szurkolni!

Csak nehogy legyen belőle nagy 아차~ ._. megint X_x

결국 넌 아차 넌 아차 하게 될걸
꼭 아차 이미 때 늦어
자꾸만 아파 난 아파 왜 모르나 오
미쳐 나 지쳐 네게 갇혀

Ayu, nesze, blog. xDDDDD
Nao deshita~

2012. február 12., vasárnap

Elegem van.

Kurvára elegem van abból, hogy mindenkinek valahol az utolsó helyen állok, vagy tartalékon. Senkinek nem vagyok elég fontos ahhoz, hogy rendszeresen tartsa velem a kapcsolatot, azaz ne csak akkor beszéljen velem, mikor mással épp nem tud? Elegem van ebből, komolyan.
Megint kezdenek zavarni azok a dolgok, amik régebben is... Pedig azt hittem, túl vagyok rajta. Remek újra és újra rájönni, hogy SEMMIN nem tudom túltenni magam. x"D Fasza.x"D
Nem bírok többet kifacsarni magamból. :"D egyszerűen nem megy.

2012. január 23., hétfő

.............

Abba kéne ezt hagynom most már... semmi értelme, nem igaz?

2012. január 21., szombat

Miért?!

Miért, miért, MIÉRT nem tudom úgy felfogni végig a dolgokat, ahogy az elején meg lett beszélve?!
Hát én nem vagyok normális. Még ha csak rólam lenne szó... NEM VAGYOK ESZEMNÉL.

2012. január 14., szombat

Hát ez...

IGAZI PARTYHARD VOLT X"DDDDDDDDDDDDDD

:)

Kezdem megszokni a mostani helyzetet. Kicsit még szokatlan, kicsit még rosszul érzem magam benne, kicsit még ürességet szít, de már elfogadtam legalább. Kellett hozzá két hét, de sikerült. Aztán majd szép lassan elfogadom.

Az elmúlt két hétben kicsit kiszaladt a lábam alól a talaj... egyik szar dologból a másikba estem, ezt most érzem úgy, mintha megállna végre... kicsit még kétségbe vagyok esve azért, de.. már nem olyan rossz a helyzet, mint esetleg két napja.. most már látom a végét, ráadásul valószínűleg jól fog sikerülni a hétvégém is... kezdek rendbe jönni.

Kijavítom ezt a sok szar jegyet (legalább kevés van X___x), aztán év végén átiratkozok máshova. Utálom ezt az iskolát. Komolyan, inkább elmegyek egy GYP-s suliba, ahol jól érzem magam, és ahol fel tudom húzni a jegyeimet, aztán jóság lesz. Legalább a pontjaim meglesznek. És remélem, ott jobban meg fognak becsülni a leendő osztálytársaim :D

Holnap szerintem megyek Pestre, ha Rumival tudok találkozni... Szükségem van egy ilyen random napra, azaz most sok-sok random napra van szükségem, és ha megvan rá a pénzem, hát miért is ne?

Na most már elég csak a félévim meg anyám miatt aggódnom x"D megcsappant az aggódnivalók listája XDDDD

Nya, nem is tudok nagyon többet írni, mert mennem kell takarítani és Odaátot nézni*wwwwww* legyetek rosszak<3
Nao dehsita:3

2012. január 7., szombat

Mood - Music :3

My show, my show, opera
Singing opera, dancing opera
It’s so good, the answer is this
My show, my show, opera
The opera that I made
The best opera in the world
This is so good, everyone feels good~<3

2012. január 6., péntek

Anyám, add el a házat...

.... 237 órát hiányoztam, már csak 13-at lehet, és anyám reggel kijelentette, hogy ma megyek kineziológushoz, és ha már kihagyok miatta 3 órát, a maradékra be se menjek, hanem tanuljakO_____o Jó vicc azért, mit ne mondjak X"DDDDD pláne, hogy most majd be kell mennem az osztályfőnökömhöz, elkérni, melyik nap miből vizsgázok>.> Kösz, anyuci, marha humoros vagy...>.> dáhhh

Egyébként nincs semmi különös itthon, egész jóban vagyunk, csak... azért máshogy gazdálkodtam volna ki ezt a maradék 13 órát... x"DD na mindegy, indulok is lassan>.> csak ilyen rövidke bejegyzést kaptok x"D<3

Nao deshita:3

2012. január 3., kedd

Az egyetlen 2012-es fogadalmam..

EZT A ROHADT TÁNCOT IDÉN MEGTANULOM XDDDDDDD