Sose tanulok a hibáimból x"D nem baj, nem érdekessss, amíg bírom, nem érdekel, de... a "mi lesz, ha", "mi van, ha" "mi lenne, ha" szarságokat szépen el kéne felejtenem :"D
Féltékeny vagyok, habár szerelemnek ehhez köze sincs. Szarul esik, hogy nem törődik velem annyit, mint régen, nem beszélgetünk, napi 6 órája van arra, hogy emberi kommunikációt létesítsen velem, és már rég nem olyan gyakran teszi, mint ezelőtt. Iszonyat fos érzés. Okés, én megértem, ez egy felől nagyon is érthető, de... akkor is.
Irigylek mindenkit, akinek annyi a baja az apjával, hogy összevesznek a távirányítón, lebassza a jegyei miatt, időkorlátot szab jogtalanul, vagy megeszi előle az összes vajaskenyeret.
Tudjátok mit? Én is össze akarok veszni egy szelet vajaskenyéren, a távirányítón, vagy a jegyeimen az apámmal. Bármit megadnék egyáltalán azért, hogy legyen egy APÁM. Látom háromhavonta, fel se hív, gyerektartást se fizet, és csodálkozik, amikor anyám lebassza. Elegem van, akkor sírjon bárkinek is a szája, ha nincs apja! Amíg van, addig nincs probléma, az a dolga, mint minden más szülőnek: hogy megkeserítse az életeteket, szeressen, és basszon le naponta! Bármit megadnék azért, ha bármelyiket közvetlenül, napi szinten megkapnám tőle.
Kurva suli. Nem akarok ide járni. Egyáltalán nem akarok ide járni tovább. Se az embereket nem szeretem, se az órákat, se a közeget. És többet már beteg se lehetek. E-l-e-g-e-m--v-a-n.
Rosszkor írok megint blogot, ugye?:"D áh, istenfaszát már X"D
Nao deshita.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése