Kezdenek körvonalazódni a ballépéseim... ma rájöttem, mennyi hülyeséget csináltam röpke két év alatt.... de... miért? A biztonságért? A beteg pillanatokért? A reményért, ami sosem volt igazán..?
Fájt volna, ha két éve nem úgy állok oda elé, hogy csináld, amit megbeszéltünk? Fájt volna, ha megálljt parancsolok az első ütésnél? Ha azt mondom, fáj, ha elkapom a kezét?
Hazudtam volna, nem igaz?
Fájt volna, ha tavaly azt mondom, elég belőled, más kell? Fájt volna, ha az első gyengéd érintésnél viszolyogva húzódok odébb, és azt mondom, nekem ez nem kell?
És megint csak hazudtam volna, nem?
Elkövettem életem két legnagyobb hibáját azért, mert azt hittem, hogy nekem az jó, nekem az kell, nekem arra szükségem van.
Nem volt.
Arra volt szükségem, hogy visszaigazolást nyerjek, hogy van, akinek rám van szüksége.Egyik esetben sem kaptam.
Szemétség az élet. Kibaszás. Az élet is, az is, hogy ilyen elcseszett lettem, az, hogy hazudok magamnak... amikor teljesen tisztában vagyok mindennel.
사랑은 뭐다? 뭐다!
Úgy döntöttem, bezárom magamat. Valakinek odaadom a kulcsot, és ő, csak is ő nyithat ki. Csak neki nyílok meg, csak neki adok magamból egy darabot.. vagy többet. Senki másnak. Elegem van a sok képmutató emberből, az érdekbarátokból, mindenből.
알잖아 지루한걸?
Mindent elmondtam a múltkor. Hogy mit szeretnék, hogy mit tudok adni, hogy mit szeretnék cserébe. Tudod, hogy midnent komolyan gondoltam, tudod, hogy nem dobálóztam egyik szavammal sem.
헤어날 수 없어
De még így is...
사랑해 요.
Zavaros lett, ugye? Nem is baj, ha nem értitek...
Yasumi.
Nao deshita.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése