Szervusztok, nemletezo olvasoim!
Igen, kurva lusta vagyok ekezeteket csinalni telefonon, kovezz meg, ha szeretnel. :D
Elolvastam nehany regebbi bejegyzesemet, es ATYA UR ISTEN, mennyi rinyalast latott mar ez a szerencsetlen blog. Azt latom az utolso es a regebbi bejegyzeseimen is, hogy valahogy soha a budos eletben nem tudtam megfeleloen ertekelni azt, amim volt. Soha, egyszer sem.
Volt, amikor szepitettem a valosagon, es volt, amikor kinok kinjait eltem meg, mikozben eleg lett volna elengednem bizonyos dolgokat.
Volt ket dolog, amin nagyon nevettem:
Az egyik bejegyzesemben azt irtam, hogy imadom az osztalytarsaimat ES az evfolyamtarsaimat is.😂😂 Annyira keves olyan alkalom volt, hogy azt mondhattam, hogy nem utalom az evfolyamtarsaimat, hogy az mar faj. A mai napig nem tekintek rajuk ugy, mintha mi sem tortent volna, az mas kerdes, hogy en mindenkinek megbocsajtottam, aki bantott a gimnazium alatt. Rajottem, hogy nem en lettem kevesebb attol, hogy nem szologattam be undorito dolgokat masoknak, valamint arra is rajottem, hogy nem nekem kell onmagammal ugy egyutt elnem, hogy pokolla tettem valaki mas iskolai eveit.
Mindemellett ott voltak az orokos szerelmi dramaim is, amik abbol fakadtak, hogy konkretan a rossz emberekhez kotodtem. Azokhoz, akik nem lattak bennem annyi mindent, mint en bennuk, akik bennem csak egy lehetoseget lattak, nem egy eletre szolo kapcsolatot. A felere mar nem is emlekszem, hogy mit dramazgattam itt, csak azt tudom, hogy rengeteg volt a drama, rengeteg volt a fajdalmam, es egyik sem volt akkora, mint amit ket evvel ezelott kellett atelnem.
Akkor ugyanis az addigi eletem legintenzivebb kapcsolata rakott ki a sajat eletembol.
Majdnem harom ev, amely alatt mindig en adtam, en csinaltam, en teremtettem, en harcoltam, es veszekedtem, en konyorogtem, es semmi mast nem kaptam vissza, csak hallgatast... meg valamelyest halatlansagot. A megvetesrol ne is beszeljunk.
Es ott dobbentem ra, hogy igazabol ez nem arrol szol, hogy ki mit es mit nem, vagy hogy en mit es miert nem tettem, hanem arrol szol, hogy annyira kotodni akartam mindig valakihez, hogy nem erdekelt, ki milyen ember is valojaban, csak VALAKI SZERESSEN.
Csunya onismereti trening volt, mit ne mondjak. Tok egyedul maradtam egy idegen orszagban, es meg az ex is abban a nagyon halovany remenyben tartott majdnem fel evig, hogy ezt ujra lehet kezdeni.... pedig o jol tudta, hogy ugysem akarja, megkapta, amit akart, onnantol mar csak nyug voltam a termeszetes igenyemmel, ami az volt, hogy szeressen.
Nem egy es nem ketto rossz dontest hoztam az atmeneti majdnem masfel evben. Nem egy es nem ket olyan emberhez menekultem, akik beleillettek ugyanebbe a semaba. Meg konkretan ki is fogtam egy olyan lanyt, aki eljatszotta, milyen rossz neki, es harom nap utan felvetette, hogy mi lenne, ha hozzam koltozne.😂 Meg aztan az, hogy a vizuma nem engedi, hogy meg egy honapnal tovabb maradjon. Nagyon elbaszott volt az egesz tbh. A masik meg kokaint tolt a pisiszuneteiben (meg a regi Pretes idokben), es egyszeruen nem ertette, miert akadtam ki ezen.
Visszaterve az iskolatarsakra, es ezt egybeszove az identitasommal: nem ertem, miert kellett engem azzal is lehuzni, hogy meleg vagyok. Szerintem ok sem igazan ertik mostanra, hogy miert volt ez egy akkora ugy. Visszagondolva, en egyaltalan nem ereztem azt, hogy en mas lennek, mint barki a kornyezetemben, es nem is ertettem sokaig, hogy ez miert tesz nevetseg targyava. Hogy oszinte legyek, egesz addig nem ertettem, miert akkora problema ez, amig anyam ki nem deritette, hogy egyutt voltam egy lannyal sokaig, es hatalmas ugyet ne csinalt volna belole. Onnantol kezdve en ugy ereztem, hogy MUSZAJ fiukkal kezdenem, muszaj fiukkal randiznom, muszaj fiukkal csokoloznom, es az utobbitol mar egeszen rosszul voltam. Volt egy fiu az eletemben, aki kedves volt, edes, aranyos, es tetszett.... es egesz addig en ezt igy ereztem, amig meg nem csokolt. Es nem azert, mert rossz volt, nem azert, mert o nem az a szemelyiseg volt, akibe beleszerethettem volna, hanem azert, mert o egy fiu volt.
Ne tudjatok meg, mekkorat csalodtam sajat magamban emiatt. Fajt, haragudtam magamra, hogy MIERT NEM VAGYOK EGY SIMA, NORMALIS TINEDZSER, aztan tudjatok mit?
Kurvara elkezdett NEM erdekelni az, hogy mit var el tolem a tarsadalom, es vegre boldog voltam. Kikerultem a gimnaziumbol, es vegre boldog voltam. Elkoltoztem Magyarorszagrol, es vegre szabad lettem.
Az mas kerdes, hogy itt, Anglilalában mennyire vagy mennyire nem pergett a kaja. Azt tudom, hogy nem vagyok ugyanaz az ember, mint aki otthon voltam.
Ket eve meg kellett kernem anyukamat, hogy jojjon ki hozzam egy hetre, mert idegroncs voltam. Ket eve el kellett koltoznom a nagybatyam hazabol, mert tudtam, hogy az exem nem fog moccanni (egesz ezev majdnem kozepeig nem is moccant). Ket eve teljesen egyedul maradtam. Ket eve egyedul karacsonyoztam.
Egy eve azonban megtalaltam onmagam.
Elmentem a nagymamammal tavaly aprilisban Japanba es Koreaba, mert vegre nem olyan embereket helyeztem magam ele, akik nem erdemeltek meg.
Elmentem egyedul mas varosokba, mert ugy ereztem, egyedul is jol elvagyok.
Elkezdtem surubben meditalni.
Elkezdtem ertekelni, amim volt.
Es aztan egy eve betoppant az eletembe valaki, akit mintha az angyalok kuldtek volna.
Csodalatos volt, kedves, gyonyoru, torodo, szereny, es vegre azert szeretett, aki voltam, nem azert, amit tehettem erte.
Hatalmas fajdalmat cipelt a vallan, es urt a mellkasaban, amit ideje volt valakinek betolteni.... szerencses vagyok, hogy en lehetek az, aki felemeli ot.
Vele minden megvaltozott. A csaladom elfogadta a tenyt, hogy meleg vagyok, elfogadtak es imadjak a paromat, a nagymamam eljutott odaig, hogy nem csak nekem mondja a video chaten, hogy szeret, hanem a paromnak is, anyukam folyamatosan olelgeti, a gyerekek imadjak ot, egyszeruen minden idilli es csodalatos lett.
Rettegtem attol, hogy mi lesz, ha osszekoltozunk, ami 7 honap utan meg is tortent.
Nevetsegesen tokeletes 5 honap egyutteles utan rajottem, hogy annyira felesleges volt rettegnem, hogy meg egy lakasvasarlasba is belebonyolodtunk, ha pedig ez nem lenne eleg, hala az egymas irant iranyulo tamogatasnak, szeretetnek, hitnek, mindketten uj poziciot toltunk immar be, es mindketten a tovabbtanulast fontolgatjuk. En iden kezdem idekint az egyetemet, o pedig kulonbozo kurzusokra fog jarni, hogy vegre megkaphassa almai allasat.
Buszke vagyok.
Buszke, hogy az elnyomastol, a rinyalastol, a fajdalomtol eljutottam idaig. Ahogy arra is, hogy mindenki mas is fejlodott korulottem velem egyutt, miattam, vagy tolem fuggetlenul.
Buszke vagyok magamra azert, mert akkor sem koltoztem haza, amikor ezerszer egyszerubb lett volna.
Buszke vagyok magamra, pont.
Nao deshita.
