Tulajdonképpen még a fices blogomat se frissítettem ennyire rég, de mentségemre legyen, hogy... ja tényleg, nincs arra mentség, hogy egy lusta disznó vagyok, ha blogról van szó...
Nahátszóval elmentem érettségizni. Bezony, ma reggel... És... igazából nem volt rossz, és az, hogy nem a saját pöcsöm begyepesedett sulimban írtam, talán még inkább szívmelengető volt. Igaz, vicces volt beülni a Zrínyibe a kis Hermanos egyenruhában, de hát istenem, ennyi baj legyen... Először nyöszörögtem, hogy milyen emberekkel vagyok egy terembe beosztva.. az eggyik csaj ott nyivákolt, hogy ő itt alig ismer valakit, én meg problem face-t vágtam, és közöltem, hogy bitch pleeease, én senkit se ismerek! Na de ez persze nem maradt így sokáig, mert kisvártatva kiderült, hogy a mellettem dolgozó lány bizony kpop rajongó, az előttem ülő meg egy troll rocker volt, aki az íráskészség résznél lebaszta a tollat az asztalra, és kiment a folyosóra sétálni. XDDD Szóval összességében nem volt ez olyan rossz, mint képzeltem. Ha ilyen lesz jövőre is, akkor érettségi, come at me bro DDDD:
De egyébként egy vicc volt ez a hét. Nem akartam írni arról, amiről most valószínűleg írni fogok, de hát lehet, talán jobb is így.
Az éremnek két oldala van, ezt mindannyian tudjuk. Lehetek én mindenben hibás, hogy egyáltalán okot adtam a kételkedésre (mellesleg megjegyzem, az az ok eléggé túl volt bonyolítva), vagy mert ki akartam utána békülni... lehetek, és tudom, hogy rám van kenve minden. Elviselem, ez van, így gondolod, megesik. És aztán ott az én oldalam, aki gyakorlatilag egy hónapig csak kapkodtam a fejem, hogy most mi a fasz történik körülöttem, meg hol vagyok, meg mi van, és csak jött és jött a sok szarság, amiről fogalmam se volt, hogy csináltam. Aztán persze összevesztünk egyszer.. kétszer... sokszor, és tulajdonképpen már az okát se tudom, és nem is értem, hogy azok miért voltak, visszakeresni pedig nem akarom. Magamhoz és helyzethez képest viszont ne haragudj, de szerintem teljesen korrekten megbeszéltem veled mindent, elmondtam neked mindent, még olyanokat is, amihez tulajdonképpen se neked, se senkinek semmi köze se lenne. De elmondtam, mert tudni akartad.
Na és aztán rájöttem, hogy a fasznak mondtam el, mert azok után aztán tényleg semmiből se jöttem ki jól :D
A keddi levélváltásunk alatt olyan érzésem volt, hogy nem is ismerem, akivel beszélek. Egy teljesen másik ember írt nekem, ugyan ugyanazokkal a szavakkal, de egy teljesen más személyiséggel. Egy olyan típusú valaki, akit világéletemben kerültem a gyűlölködés és a negatív dolgok miatt. Sose hittem volna, hogy te is ilyenné válsz egyszer. És ez az érzés csak megerősödött bennem, mikor ma megtaláltam a képeslapot, amit születésnapomra kaptam tőled. Sose voltál ilyen, és csak remélem, hogy egyszer rájössz, hogy nem is vagy ilyen, mint amit most mutatsz magadból. Vagy amilyennek most hiszed magad. Sose voltál és sose leszel.
Nem foglak keresni, és neked sem kell, mielőtt megpróbálnál minderre reagálni. Elmondtad a véleményedet, nekem ott is volt és itt is van véleményem, vagy elfogadod, vagy nem, nem rajtam áll. Ezek után az se zavar, ha eltűnsz az életemből, pedig ahogy lerészletezted a képeslapban is, egyikünk se így tervezte. De nagyon remélem, hogy nem tévedek veled kapcsolatban sem.
Szívből kívánok sok szerencsét mindenhez, amibe belefogsz!
Éééés megint kiderült, hogy nem tudok egyszerű történésekről se blogolni, se naplót vezetni. Ez sajna már így is marad D: de hát már rég nem arra használom a blogomat, amire kéne :D
Nao deshita.
