Tudom, hogy...

... néha csak vicc, de kedvesen megkérném minden barátomat, válogassák meg, poénból is mit mondanak nekem, mert hajlamos vagyok arra, hogy komolyan vegyem, és hogy nagyon rosszul essen. Ti nagyon nem fogjátok fel, hogy bennem mi és miért játszódik le, én ezt tökéletesen megértem, nem is kell tudnotok, merre és hogyan forognak a fogaskerekeim, de spóroljátok már meg nekem a kellemetlen és rosszul eső perceket, ha én szeretlek titeket, jó?

Nao deshita.

Radnóti tudott valamit...

Ó, hát hellóbelló~

Nagyon régen sikerült bármi bejegyzésnek csúfolható dolgot összehoznom, ami bőven kifejtésre került, és nem hagyom mindnyájatok fantáziájára a dolgokat. Így hát úgy döntöttem, hogy most se fogom magam megerőltetni, berakom azt a verset, amit magyar fakton vettünk, mert érdemes elolvasnia mindenkinek, mert gyönyörű, és ha valakinek keveset jelent az a szó, hogy "szeretlek", hát ebben a versben mindent megtalál...

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                        hűs tenyeredben.


Szerintem gyönyörű szép... és minden benne volt abból is, amit én gondolok.

Ennyi lettem volna mára, talán még este rittyentem valamit, de nem ígérgetek._.


Nao deshita.