Köszönöm a véget nem érő vigasztalást.
Köszönöm a rengeteg önbizalmat, amit kaptam.
Köszönöm a sok nevetést.
Köszönöm az átbeszélgetett éjszakákat.
Köszönöm a biztonságot.
Köszönöm a szeretetet.
Köszönöm a sok csalódást.
Köszönöm a figyelmetlenséget.
Köszönöm az ébren, gondolkodással töltött éjszakákat.
Köszönöm a megpróbáltatásokat.
Köszönöm a három, lassan négy évet.
Kicsit úgy érzem, most szakadt vége valaminek, és mégse. Az biztos, hogy borzasztóan megtört bennem valami, és hogy szörnyen érzem magam, nem is alaptalanul. Nem érzem magam se átverve, se... sehogy. Maximum kicsit csalódtam.
Ez pedig innentől csak Neked szól.
Nem is igazán értem, miért töröm magam miattad, úgyis tudom, hogy talán egyszer majd megint olyan jókat fogunk tudni beszélgetni, mint régen... talán azért, hogy emlékezz, kit bántottál meg, és ki fog úgy tenni, mintha meg se történt volna.
Emlékszel, amikor késő délután sírva hívtál fel, hogy menjek, mert baj van? 15 perc múlva csöngettem a házatok előtt, és két órán keresztül vigasztaltalak. És ugyanezt még egyszer megcsináltam. És még egyszer. Akárhányszor szükséged volt rám, néha egy szavadba se került, és ugrottam.
Emlékszel, amikor két hónapig nem beszéltünk, mert nem voltál rám kíváncsi? Én próbáltam beszélgetést kezdeményezni, te hárítottad. És emlékszel, hogy amikor valakivel ellaposodott a kapcsolatod, én mindig ugyanúgy viszonyultam hozzád, és lettem megint az aktuális legjobb barátod? Pedig elég szar volt ám két hónapig a sarokba vágva feküdni.^^
És tudod... én MÉGIS átszöktem hozzád, ha azt szeretted volna, pedig nem lett volna szabad. Összevesztem a barátaimmal is miattad. Jaj bocsánat, azt nem is mondtam, hogy mindenki ellen felléptem, aki támadott. Akármennyire is bántottál meg. Akármennyire voltam magam alatt, mindenki és magam ellen beszéltem, és az életben nem haragudtam rád.
Tudod, mi jár a fejemben?
Mekkora hülye voltam.
Nem tudom, érdemes volt-e szórakozni magammal, a tűrőképességemmel, az idegeimmel azért, hogy a végén annyival le legyek rendezve, hogy rossz az msn, így nem fogunk beszélni:D borzasztó jól esett amúgy. tényleg. Mintha baszd meg nem lenne telefon, vagy akármi. Napi nem tudom, hány smst küldesz el mindenkinek, és talán valahogy kívül estem a telefonkönyvön, ugye?:D
Tudod, mit? Senki, az égvilágon senki nem fog a családodon kívül ennyire önzetlenül és feltétel nélkül szeretni, mint ahogy én szerettelek.
És ismersz: sose haragszok senkire, de most nagyon berágtam.
Úgyhogy én most szépen elköszönök, és vagy újrakezdjük ezt az egészet egy rövid bemutatkozással, és más irányba irányítjuk a barátságunkat, vagy nincs értelme hülyíteni egymást. Ez már nem lesz ugyanolyan.
Nao deshita. És ez a szignó most őszintébb volt, mint valaha.
